Priestley, Joseph (1733-1804)

Angol kémikus. Teológiát tanult, de lobbanékony természete és az egyházi nevelést érintő nyílt bírálata miatt nem kapott állást. 1758-ban kezdett foglalkozni természettudományokkal. Behatóan vizsgálta a szén-dioxid tulajdonságait, s elsőként állított elő szódavizet. A levegő összetétele is foglalkoztatta. Égetési és állatkísérletei során arra a következtetésre jutott, hogy a levegő "összetett test". 1771-ben sikerült oxigént előállítania salétrom hevítésével, de még összekeverte a nitrogén-oxidokkal, s nem ismerte fel, hogy az önálló anyag. Őt tartják az oxigén felfedezőjének, pedig Scheele már korábban előállította, de csak később publikálta. Nevéhez fűződik a kaucsuk első gyakorlati alkalmazása is. Radírozásra használta, s hosszú ideig nem is alkalmazták másra. 1794-ben forradalmi gondolkodása miatt menekülnie kellett Angliából. Családjával kivándorolt Amerikába, s egy farmon élte le élete hátralevő részét.

vissza a nyitó oldalra

vissza az abc-hez