Hevesy, György (1885-1966)

Magyar radiokémikus. Tanulmányait Budapesten, Németországban és Angliában végezte. Karlsruhéban Habernél, Manchesterben Rutherfordnál dolgozott. Rutherford bízta meg azzal a feladattal, amelynek megoldása meghatározta további munkásságát.: a rádium-D kimutatása. Ekkor jutott arra a gondolatra, hogy az izotópok mennyiségét sugárzásuk alapján is meg lehet határozni. Ez a felfedezés vetette meg a radiokémia elméleti alapját. Bohr munkatársa volt, amikor 1922-ben felfedezte a hafniumot. 1944-ben munkássága jutalmaként, konkrétan "a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért" kémiai Nobel-díjat kapott. Az 1948-ban megjelent "Radioaktív indikátorok, alkalmazásuk a biokémiában, az állati fiziológiában és patológiában" című könyvében az általa felfedezett új módszert írta le, melyet még ma is széleskörben alkalmaznak.

vissza a nyitó oldalra

vissza az abc-hez